Egy érdekes kérdés.
Húsvét van, a feltámadás, a megújulás, az újrakezdés ünnepe. A tavasz is egyféle újrakezdés. Jézus szerintem és nemcsak szerintem, többek között forradalmár volt. Eszméi hatására egy új vallás jött létre. De nemcsak egy új vallás alakult ki, Jézus óta az emberiség, az emberi társadalom, ha lassan is, bukdácsolva is, de fejlődött. A rabszolgatartó rendszertől eljutott az újkapitalizmusig. Persze ez még messze nem a csúcs, de mégis haladás.
Magyarország utóbbi 12 évére, különösen az utolsó 7 évére ez nem mondható. Ez kis hazánk tekintetében, hanyatlási, visszalépési korszak volt. Nagyon leegyszerűsítve az történt, hogy egy vezetői társaságot, élén a fejével, nagyon elkapta, megszállta a hatalmi betegség, majd ezután ez a társaság, nagyon elkapta, megszállta az országot, a népet, a nemzetet. Volt már ehhez hasonló helyzet nem is kevés. Ehhez hasonló, és nem ilyen. A történelem „rohanó” folyója állandóan változik, de az alapszituációk azért ismétlik magukat, csak kissé megváltozott formába. A jelenlegi magyar helyzet, rendszerváltozat ezért hasonlít sok más történelmi szituációra (maffiaállam, Rákosi rendszer, stb.), illetve ezért nem hasonlít teljesen egyikre sem. Világviszonylatban pedig inkább a pangás, a stagnálás korszaka volt.
Jelen állapot szerint, a magyar uralkodók, az uralkodó hatalom, a kormányzópárt, a következő választáson sem lesz leváltva. Remélhetőleg ez megváltozik, azonban itt a jelen állapotból indulok ki.
A címben szereplő kérdés pedig így szól: a magyar nép miért váltotta le a jelenleginél egy fokkal jobb vezetéseket, beleértve az első Fidesz vezetést is, és jelen állapot szerint miért nem váltja le a jelenlegit?
Másképpen: a magyar nép miért nem váltja le a jelenlegi vezetést (rezsimet, kormányzatot) annak ellenére, hogy korábban ennél kevésbé rosszabbakat leváltott?
Megint másképpen: a korábban, normális, kritikus leváltós magyar nép, most miért nem váltja le, ezt a minden eddiginél pocsékabb vezetést?
Szerintem ez egy érdekes ellentmondás.
Persze azzal kellene kezdenem, hogy bebizonyítsam, a jelenlegi tényleg rosszabb (gyengébb teljesítményű, ország számára károsabb) mint az előző vezetések.
Ezt lehet nagyon hosszan és úgy, ahogy én, röviden indokolni. A rövid indoklás: aki itt élt ebben a hét évben és nem elfogult, aki kicsit is nyitott szemmel figyeli a történéseket, annak számára ez nyilvánvaló. Kiszámítottam, kb. kétnaponta volt egy kisebb-nagyobb galádság, botrány, ami kb. 7x170=1190 galádságot, botrányt jelentett eddig. Bár az átlagos életszínvonal nem csökkent, (nem is nőtt), de nőttek az igazságtalan különbségek, a szegények rétege nőtt. A gazdasági mutatók önmagukban nem is lennének rosszak, ha a régióba levő országok, nem teljesítenének jobban. Az oktatás, az egészségügy, és amiről el szoktak feledkezni, az igazságszolgáltatás is, meglehetősen siralmas állapotban van, inkább vissza, mint előre lépett. A demokráciaszint szintén alacsonyabb szinten van. Az ország külföldi megbecsültsége szintén romlott. És persze a korrupció minden eddiginél erősebben „virágzik”, a jellege pedig átment „kormányzópárt által vezérelt” veszélyes, aljas fajtába. Na és a manipuláció is soha nem látott csúcson van.
Szóval ezek a jelenlegi vezetés előtt sem voltak jó állapotba, (erre szokott hivatkozni a vezetés), de most mindennél rosszabb a helyzet.
Hozzá kell tenni a negatív felsorolásban nincs benne a migránsprobléma megközelítése, pl. a kerítésépítés. Méghozzá azért nincs, mert ez szerintem és az átlagember szerint sem egyértelműen negatív. Más kérdés azon manipuláció állandó kommunikációs kormányzati taktika, miszerint emiatt támadják őket. Ez az együgyűek tekintetében igen hatásos átverés - úgy tesznek, mintha csak a migránspolitika miatt támadnák őket, mindennek az lenne a hátterébe. Hatásos, mert ennek leleplezése összetett gondolkodást igényel. Itt egy duplacsavaros hazugság van, amit az együgyű már nem tud követni. Valójában, elsősorban a korrupció, a manipuláció, az antidemokratikusság, az igazságtalan különbségek, a vacak kormányzás miatt támadják őket. Összefoglalva: a nép rosszabbul, boldogtalanabbul él, miközben előre kellett volna lépni.
De térjünk vissza az alapkérdéshez: mindezek ellenére, miért nem váltja le a nép a jelenlegi vezetést, ill. a kormányzó pártokat?
Természetesen van itt egy-két fontos tényező (pl. az ellenzék állapota, pl. a választási rendszer változása, pl. a nemzetközi helyzet, stb.) miket itt nem elemzek.
Azért azt meg kell jegyezni, a magyar nép belesétált az akkor még demokratikusnak álcázott fidesz csapdájába, amikor azt kétharmaddal választotta meg. A visszaváltozott farkas nem sokáig tétlenkedett, a csapdát szépen kibetonozta, hegyes karókat vert le, szögesdróttal vette körül. Tette mindezt azzal, hogy a kétharmadával leépítette a demokráciát, többek között a választási rendszert a saját érdeke szerint írta át.
Azért tekintek el az elemzéstől, mert ezek bár fontosak, de mégis eltörpülnek a fő tényező, a fő ok mellett.
75%-ban a kérdésre ez a válasz: a magyar nép azért nem váltotta le, és váltja le a jelenlegi vezetést, mert az minden eddiginél sokkal ügyesebben mosta át a magyar nép egy jelentős részének az agyát.
Innen pedig legyen az írás címe: Az ügyes agymosás jellemzői.
Nem térek ki arra sem, hogy ezt az ügyes agymosást tudatosan, véletlenül, vagy ösztönös tehetséggel végzi a kormányzópárt. Azt azonban látni kell, az „ügyes” valójában „gátlástalanul hatékonyan antidemokratikus” fogalmával azonos. Sajnálatos módón az „ügyes” jelző szinonimája a „pofátlan” jelzőnek, ami már fogalmi szinten is eltorzítja a politikát.
Az első nagy trükk, felismerés: nem kell az egész nép agyát átmosni, csak a legönzőbb, valamint a legostobább 20% réteget célozzuk meg, mint „célközönséget”.
Igaz, hogy ez is több további rétegből áll össze. Nagyjából azonban a két fő réteg: az érdekemberek, valamint az együgyűek.
Az érdekembereket úgy lehet lekötni, ha az érdek, egyben a függés-tojást a maximumra tágítjuk. A tojásba vannak a kedvezményezettek, bár a két réteg elválik. A sárgájába kerülnek a felsők, a menők, akik igazából jól járnak. A fehérjébe kerülnek sokan mások, akik tulajdonképpen csak azért járnak jól, mert a tojáson kívülieknek még rosszabb. Tulajdonképpen ők is jobban járnának, ha igazságos becsületes megítélés, jól működő ország lenne, azonban ennek megértése már gondolkodást igényel. A lényeg, hogy az érdektojást ki lehet tágítani, abba sokakat be lehet tuszkolni.
Egyébként, ebben többek között a Kádár rendszer is jó volt.
Egyfelől kitágítjuk az egzisztenciális függést, sok vállalkozás, (ezekben érdekelt sok ember) függ a kormányzópárttól. Itt lép be az újszerű korrupció.
Na meg az állami alkalmazottak függése, pláne hogy állandóan fenyegetve vannak. Ugyanis nemcsak a pozitív, lehetőség oldalt kell nyitni, hanem a félelemoldalt is. De nemcsak egzisztenciális anyagi dolgokról van szó, hanem hatalmiakról is. Minél kisebb a demokráciaszint, annál nagyobb a hatalmi arány, nemcsak a felső, a középvezetők szintjén, de a „portások” szintjén is. Valamint a félelemszint is annál magasabb. Szóval a hatalomra áhítozók szintén beállnak a támogatók sorába. Valamint persze azok is, akik félnek.
A mostani vezetés mindezt „tudatosan” legalábbis gyakorlatilag következetesebben teszi, a korábbi vezetések azért ennél demokratikusabbak voltak.
Ezek az érdekemberek, az anyagilag, hatalmilag lekötelezettek teszik ki a 20% betonszavazó 70%-át. Na és persze ezekből az érdekemberekből áll a kormányzópárt vezérkara, valamint a tisztikara. Nem a diktátor határozza meg a dolgokat, aljasítja le a politikát, hanem az öt támogató talpnyaló gerinctelen érdekhajhász társaság, a sok-sok nyalóka. Persze itt is elmerülhetnénk az emberi lélek rejtelmeibe és leírhatnánk az „önmagának hazudozás, a galádság megindokolása” pszichés jelenséget. Nem teszem.
De térjünk rá az együgyűek agymosására.
Ez egy fokkal még érdekesebb. Ugyanis azt talán meg lehet érteni, ha valaki a rövid távú érdeke szerint gondolkodik, cselekszik. De az együgyűek, akik nem férnek bele az érdektojásba, azok minden szempontból saját maguk, gyerekeik unokáik érdekük ellenében ténykednek, amikor egy népnyúzó társaságot támogatnak.
Miért teszik? Az alap ok nyilván az ostobaság, melynek sok további oka lehet.
De itt is több réteg van.
Először is minden pártnak van egy törzsszavazó rétege, ami meglehetős ostobaság, mármint a törzsszavazó státusz. Ugyan a törzsszavazó hűségesnek is tűnhet akár saját, akár a kívülálló szemébe is, de nem az. A probléma az, hogy egy párt vezetése, irányvonala bármikor lealjasodhat. A törzsszavazó pedig azt mondja: én a szemétség ellenére is kitartok, mert hűséges vagyok. Ez okos dolog? Hát nem az. Jobb esetben is egy rosszul értelmezett, hűség.
A jelenlegi kormányzópárt már korábban, népszerűsége csúcsán kialakított egy elég széles törzsszavazó réteget. Ehhez vehetjük a külföldön élő magyarok nagyobb részét. Szóval ők mivel nem élnek itt, nem tapasztalják a mindennapok, egyébként elkerülhető nyűgét, baját. Nyilván hallanak ezekről a bajokról, de ezt úgy veszik, hogy „ez a szokásos politikai ármánykodás” egy viszonylag rendes társaság ellen. Kétségtelen a törzsszavazó bázis kialakításában is kellően ügyes (gátlástalanul antidemokratikus) volt a jelenlegi kormánypárt.
Itt, most aktuálpolitikai szinten jegyezzük meg: a jobbik (eredetileg szélsőjobb) és a fidesz (eredetileg közép jobb) időközben helyet cserélt. Tehát a fidesz lenyúlta a szélsőségesen nacionalista, rasszista szavazókat. Ők szintén egy elfogult, betonfejű, részben érdektársaság. Épül az eszetlen betonfal.
A következő réteg azonban érdekesebb.
A következő rész címe: A diktatúra, a diktátor vonzza a cselédlelkületűeket.
Visszatérek oda, hogy jön össze a szavazók, támogatók 20%-a ami sajnos a jelenlegi fél-demokráciában már elég a hatalomhoz. 14% összejön az érdektojás (beleértve a félelmet is) kitágításból. További 3% az ostoba, legalábbis politikailag nem túl művelt, tájékozatlan törzsszavazókból jön össze. Illetve a szélsőjobbos szavazókból jön össze.
A további 3%-ot pedig a cselédlelkületűek teszik ki. Ez nem nagy réteg, de a rossz győzelme nem jöhetne létre nélkülük.
A cselédlelkületűek általában szegényebb, szerényebb viszonylag iskolázatlanabb emberek. Tehát ők valójában vesztesek, de ezt sem veszik észre. Nekem is van két ilyen ismerősöm, akik értetlenkedésem, csodálkozásom ellenéra is fidesz hívővé váltak, még azt sem lehet mondani, hogy törzsszavazók lettek volna. Mindkettejüket egyszerű dolgokkal, pl. migránsokkal lehetett manipulálni. A bonyolult dolgokat nem nagyon értették. Ebben is ügyes a jelenlegi kormányzópárt. De a lényeg mégis az, hogy a cselédlelkületű emberek igénylik, ha irányítják őket, kvázi igénylik a diktatúrát. Az oroszoknál, például mindig is igényeltek egy cáratyuskát, ez is e jelenség része.
Mit is jelent ez? Azt, hogyha megjelenik egy antidemokratikus, demagóg, stb. politikai erő, akkor annak kapásból van egy 6%-os tábora. Ehhez jön hozzá az ügyes (pofátlanul antidemokratikus) agymosás.
Egy kicsit kevés szó jutott az egyszerű manipulációra, ami az értelmesek számára nyilvánvaló hazugság. Korábban az egyik manipulációs trükköt már említettem:
„Ez az együgyűek tekintetében igen hatásos átverés - úgy tesznek, mintha csak a migránspolitika miatt támadnák őket, mindennek az lenne a hátterébe. Hatásos, mert ennek leleplezése összetett gondolkodást igényel. Itt egy duplacsavaros hazugság van, amit az együgyű már nem tud követni. Valójában, elsősorban, a korrupció, a manipuláció, az antidemokratikusság, az igazságtalan különbségek, a vacak kormányzás miatt támadják őket.”
Vannak azonban más nyilvánvaló hazugságok (manipulációk) is. Nyilvánvalók az értelmesek számára, de egészen más a helyzet az együgyűek tekintetében. Illetve az érdekvezéreltek, tudják, hogy hazugság, de mégis igaznak állítják be, vagy kussolnak, hiszen ez az érdekük. Továbbá az együgyűek a kezükbe akadó médiából tájékozódnak, és még mindig respektálják a hivatalos hatalmat, mindezt ügyesen (pofátlanul antidemokratikusan) használta ki a jelenlegi kormányzópárt.
Akkor vonjuk le a végső következtetéseket. A magyar nép részleges elbutítása tekintetében sajnos sikeres volt a jelenlegi kormányzópárt. Így összejött az a képlet, hogy egy elbutított népet egy ravasz önérdekű vezetés (2010-2017 FIDESZ_KDNP, O. V.) irányít, pontosabban zsákmányol ki. Megfejtettem a rejtélyt: a korábban, normális, kritikus leváltós magyar nép, most miért nem váltja le, ezt a minden eddiginél pocsékabb vezetést? A fentiek miatt.
Utóirat:
A magyar nép, hogy fog kievickélni ebből a csapdahelyzetből? Ráadásul már Gy. korszak is egy lejtmenet volt, tehát több mint 10 éve sanyargatják a magyar népet az alkalmatlan vezetői. Hát talán úgy, hogy erősen felülmúlja önmagát. A leírt 20% csökkenése szinte lehetetlen, de talán egy kicsit ez is mozdulhat. Egy kevéssel több esély van a közömbösök egy részének felébredésében. E tanulmányban nem volt szó a közömbösség problémájáról. Sajnos, mint ez a helyzet is mutatja, legalább akkora probléma, mint az agymosás. Sőt a közömbösség kialakítását is egyféle agymosásnak tekinthetjük.
A lényeg három mondatban: mivel a fidesz támogató tábora az elmondottak miatt be van betonozva (érdektojásba betuszkoltak, a rasszisták, a jól megvezetett együgyűek), a szavazási rendszer pedig pocsék, az ellenzék is marakodó - az átlagembereknek egy lehetőségük maradt: minél több közömböst meggyőzni, hogy menjenek szavazni, de ne a jelenlegi hatalomra szavazzanak. Ugyanis a jelenlegi hatalom borzalmas, valószínűleg kevésbé rossz jöhet. Illetve ha a következők is pocsékok lesznek, akkor azokat is le kell váltani, de az aktuális feladat, a jelenlegi borzalom leváltása.
Világtörténelmi szinten, csak egy igazi demokrácia, egy rendszerváltás oldhatná meg, hogy a rossz vezetések (sajnos a vezetések zöme rossz) ne basáskodjon, sőt hatalomra se kerüljön, de ez egy másik könyvem témája.
Amire viszont kitérnék az a szemétláda vezetők elképzelése.
Ez is állandó témám. Ugyebár adva vannak ezek a diktátor jellegű, vagy és azokat szolgáló, meglehetősen gerinctelen, végső soron önző vezetők. Mi játszódhat le bennük?
- Rendben van, én hatalmon maradok, a hatalom pedig édes, a bukás meg keserű. Az óriási vagyon és annak a szerzése is felettébb kellemes. A tudat, hogy én mind hatalomban, ravaszságban és még sok mindenben a nép felett vagyok – szintén kéjesen simogatja a hiúságom. Na de akkor is, van itt egy sor zavaró tényező. Pl. hogy ez végső soron becstelen, és az egyházi erkölcs szerint is bűnös. Talán még a másvilági büntetés is felmerül, legalábbis a keresztény vallásúak szerint. Valamint, kérdés, hogy meddig tarthat, és hogyan lesz vége. Azért diktátorok sorsa mindenki előtt ismert. Volt, akit csak szavakban vetettek meg, volt, akit tettlegesen is. Rendben van, elég sok önhazugság van: pl., hogy én nem vagyok diktátor, sőt végső soron népmentő vagyok. Vagy pl., de nekem sikerül megúszni, én ravaszságban is különb vagyok.
Azt azért érzékelni kellene, hogy több tízezer, esetleg millió ember utálja. Mondjuk, ha engem csak ezer ember utálna, én, (vagy bármely normális ember) már venném a kalapom, nem tudnám elviselni. Lehet, hogy ő azt gondolja: - nép utálata ellenére is megmentem a népet. Vagy: - igazából nem is utálnak, csak úgy tesznek. Vagy: - csak kevesen utálnak, csak százan, a nagy többség imád.
Vagy nézzük a jövőt, a történelmi megítélést. Itt is érzékelni kellene ennek már nem lesz, nem lehet jó vége. Tehát nemcsak a mostaniak utálnak, de még halálom után is, úgy emlegetnek, mint egy olyan vezetőt, aki többet ártott az országnak, mint amennyit használt. Ráadásul a saját családját is szenvedésnek teszi ki, a jelenbe, de főleg a jövőben, jelentős megvetést kell elviselniük.
Igen, ha számba vesszük az előnyöket, valamint az önáltatásokat, azok sokaságuk ellenére is eltörpülnek a hátrányok, a borzalmak mellett. Ráadásul és itt jön a lényeg, akár így is gondolkodhatnának: - Ha már megadta a szerencse, hogy ország-vezető legyek, akkor megpróbálok becsületes demokratikus, népet tisztelő, népnek hasznos, szerény, önkritikus vezető lenni. Ha megérdemlem akkor engem is tisztelni fognak, megkapom a jutalmam.
Rejtély is meg nem is, hogy miért nem így gondolkodnak.
Folytatás is lesz, mondhatom: következik a folytatás. Szóval ezt az elmélkedést követni fogja egy másik.
Manapság nem lehet hosszú írásokkal terhelni az olvasók drága idejét, és szétszórt figyelmét, pláne olyan témával, ami egy kis gondolkodást igényel.
A folytatásba újra összefoglalom ezen írás lényegét. Kitérek arra, hogy újra büszke magyar lettem. Kitérek a világpolitika lényegére is.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. DUNAÚJVÁROSI KARITÁSZ CSOPORT
► " Törődött a szegény és a nyomorult ügyével, azért minden rendjén ment. Vajon nem ezt jelenti-e ismerni engem? - mondja az Úr " Jer 22,16
dunaujvarosikaritasz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Diákmunka Budapesten. Otthonról el sem kell menned. A bevétel, a fizu akkor is termelődik, ha épp bulizol a haverokkal. Csak a számítógépedre van szükség, és egy pár jó ötletre.
diakmunkabudapest.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06704272131,
szervizkozpont.hupont.hu
8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
9. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
10. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
11. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
12. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
13. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
14. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
17. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
18. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
19. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
20. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
21. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
22. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
23. Orosz Ferenc
► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...
ofk.hupont.hu
24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
26. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
27. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
29. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
30. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
32. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
33. Minden ami lakásfelújítás, szobafestés, burkolás, kisebb nagyobb munkára.
► Minden ami lakásfelújítással kapcsolatos, kisebb nagyobb munkálatokra, olcsón és gyorsan. Budapest egész területén. Szinte azonnali kezdéssel vállaljuk lakások, házak, panelok, irodák teljes körű felújítását. Ingyenes felmérés, 5 év garancia.
epiteszek.hupont.hu
34. Magyar Vándor vRt az ETS 2 ben
► Száguldunk és végzünk
padiszaninfo.hupont.hu
35. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
36. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
37. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
38. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
39. Punjab Tanoori Indiai Étterem
► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.
indiaietterem.hupont.hu
40. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
41. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
42. Történelem.hu-amit elhallgatnak
► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"
tortenelem-hu.hupont.hu
43. Matematika minden mennyiségben
► Az oldalon különböző matematika feladatok találhatóak, különböző kategóriában. Elsősorban az általános iskolás gyerekeknek szólnak az alábbi feladatok, de a matematikát tanító tanároknak is sok segítséget nyújthatnak.
matematika.hupont.hu
44. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
45. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
46. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
48. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
49. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
51. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
52. Bihari hímzések
► " Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."
biharihimzes.hupont.hu
► Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hős lovag. A Lány trónol Álomország trónján, a Fiú képzel kardot és lovat.♥
giiiirls.hupont.hu
54. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.
akacdeszka-akackerites.hupont.hu
57. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
58. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ
► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, A fiatalok kedvelt szálláshelye
szegediszallas.hupont.hu
59. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
60. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
61. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
62. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
63. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810
► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com
gumi-reifen.hupont.hu
64. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS
► Bartha Viktor: +36 70 638 8465
automentesbartha.hupont.hu
65. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
66. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
67. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
68. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
69. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
70. Programozzunk
► Programozás tanulás + Hackelés
programozzunk.hupont.hu
71. ORVOS-KOZMETIKAI ÉS ORVOS-ESZTÉTIKAI KEZELÉSI PROGRAMOK
► INTRACEUTICALS® OXIGÉNINFÚZIÓS FELTÖLTÉS│HIFU® MIKROFÓKUSZÁLT ULTRAHANG│CESARE Q-FREQUENCY® RÁDIÓFREKVENCIA│CESARE LED® FÉNYESZTÉTIKA│VITALASER® HIDEGLÉZER-TERÁPIA│GUNA BIOLIFTING HOMEOPÁTIÁS DERMA ROLLER TŰS MEZO│BŐRKÉPMEGÚJÍTÓ MÉLYHÁMLASZTÁS
orvoskozmetika.hupont.hu
72. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
73. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77
► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880
gyartoibutorbolt.hupont.hu
74. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
75. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS
► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.
dormogodomotor.hupont.hu