Borzasztó apa

A demokrácia lejáratása!

MEGVÉD A JELENLEGI (2014 - REMÉLJÜK 2017)  KORMÁNY, A MAGÁNGAZDASÁGI HIÉNÁKTÓL?

NAGYON RÖVIDEN: EGYÁLTALÁN. PEDIG JOBBOLDALI KORMÁNY, ÉS ÚGY TESZ, MINTHA.

A szoclib vezetéseket többek között azért utáltuk, mert nem védtek meg a magángazdaság becstelenségeitől. Az egy régi alapvető vita, hogy mennyire kell szabályozni a magángazdaságot, versenygazdaságot. A szoclib ideológia szerint: szinte egyáltalán, majd a magángazdaság (versenygazdaság-piacgazdaság) szabályozza önmagát. Csakhogy ez elméletileg is cáfolható annál is inkább mert  a gyakorlat is alátámasztja: ha nincs szigorú ellenőrzés, szabályozás akkor átvágnak, kiszipolyoznak.

Erre megválasztjuk a másik oldalt, a jelenlegit, mondván, rengeteg rossz oldala van, de legalább nagyobb védelmet kapunk a magángazdasági tisztességtelenséggel szemben. Majd a kormány szigorúbban szabályoz e tekintetben, a szabályokat be is tartatja, jobban odafigyel az ilyen sérelmekre – legalábbis ebben reménykedtünk.

Azután rájöttünk, ill. rájövünk: dehogyis.

A bankok ugyanúgy sunyin szívják a kisemberek vérét. A taxis hiénák is. Sokan mások is, a felsorolás hosszú lenne, a lényeg: nem javult a helyzet.

Sőt, nézzünk éppen a napokban feléledő kisember-préselő dolgokat. Becstelen undormányokat.

A kormány Áfát csökkent, de arra már nem figyel, hogy valóban létrejön az árcsökkentés. Dehogy jön létre, az Áfa csökkentés hasznát nem az emberek, de a kereskedők, (a gyártók másodsorban) vágják zsebre. Valaki odafigyel? Ugyan már, csak a szájuk jár, de az nagyon.

Ráadásul itt van az újabb szemétkedés: AZ ÚJRAKÖTÉSI DÍJEMELÉS (felár). Tulajdonképpen ennek ez lenne a neve: HŰSÉG ÉS BECSÜLETESSÉG BÜNTETÉS.

Sok aljasságot már át kellett élni, de azért akkora talán még volt, most is elakad a lélegzetem, ha rá gondolok. Egyébként ebben a szép új világban az is új, hogy régebben az aljasságot megpróbálták leplezni. Mostanában már nem, büszkén nyíltan kiállnak, és kijelentik: ez teljesen rendben van.

Konkrétan is megnevezek két céget, bár több is van.

A kötelező biztosító AEGON teljesen fölöslgesen, nem volt semmilyen káresemény, felemelte a díjat, egyébként az állítólagos 2% infláció ellenére 15%-kal. Ez csak az aljasság fele.

Ennyit egyébként az állítólagos 2% inflációról.  Ez a 2% a kormány haaaazzzúúg, húha kis se merem mondani, mert még lecsuknak. Most hogy az ingatlanok is felmentek 15-20%-kal, és minden más is, biztosan nem iiigaaa….. Ha kormány hazzúúúdd, (ki sem merem mondani), akkor mit várjunk az emberektől, a cégektől. 

Visszatérve,  kíváncsiságból  kiszámoltam, hogy mennyi lenne, ha most kötnék biztosítást ugyanarra kocsira, ugyanazokkal a feltételekkel.  Kiderült, hogy kb. 10%-kal olcsóbb lenne. Felhívom a céget, a válasz a következő: - Igen ilyen van.

– Jó akkor lemondom és újrakötöm, bár már ez is felesleges. 

A válasz:  - Ne próbálkozzak, mert van újrakötési díj (felár), vagyis ha újra kötöm a szerződést, akkor ugyanannyiba fog kerülni, sőt több lesz, mert az újrakötésért plusz pénzt kérnek.

Lényegében az a helyzet az UPC szolgáltatónál is. Ez a UPC, meg más kötött vezetékes szolgáltató egyébként is érdekes helyzetben van. Ez nem versenyhelyzet.  Ettől függetlenül azért a nem kellene ennyire pióca módón viselkedni.

Itt is érvényes az „újrakötési díj, felár” és állítólag ez egy általános dolog. (Mi ez, árkarter?. Mi ez, összebeszélés? Mi ez, a versenyhelyzet kijátszása? Mit tesznek az erre hivatott hivatalok?)

Azért fogalmazzuk már meg: miért is az aljasság legalja, ez az újrakötési felár, díj?

  1. EZ AZT JELENTI, HOGY AKI HŰSÉGES, AKI KITART, A CÉG MELLETT AZT NEMHOGY JUTALMAZNÁ A CÉG, DE MEGBÜNTETI.
  2. TULAJDONKÉPPEN CSAPDÁBA CSALÁSRÓL VAN SZÓ. A CÉG, A CÉGEK, MERT ÖSSZEJÁTSZANAK, VISZONYLAG KEDVEZŐ ÁRRAL BECSALOGATJÁK A NAIV ÁLDOZATOT, A SZERENCSÉTLEN CSÓRIKÁT ÉS AZUTÁN SZÉPEN EMELGETNEK, ÉS MÉG CSAK KI SEM LEHET MENEKÜLNI.

KÉRDEZZÜK MEG: AZ ILYEN LÉGKÖRBEN NEVELKEDŐ GYEREKEK MILYENEK LESZNEK? JOBB ESETBEN ÖNZŐK, KEGYETLENEK. A SZÜLŐKET SEM FOGJÁK KÍMÉLNI.

KÉRDEZZÜK MEG: MINDEZT A JELENLEGI VEZETÉS ENGEDI? IGEN ENGEDI.

 

 

 

A kivaghy könyvek mind a hat, hat, ha olvasgatod azokat.

https://sites.google.com/site/kivaghykoenyvek/

 

 

 

A kivaghy könyvek mind a hat, hat, ha olvasgatod azokat.

https://sites.google.com/site/kivaghykoenyvek/

 

 




A kivaghy könyvek mind a hat, hat, ha olvasgatod azokat.

https://sites.google.com/site/kivaghykoenyvek/



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. DUNAÚJVÁROSI KARITÁSZ CSOPORT

► " Törődött a szegény és a nyomorult ügyével, azért minden rendjén ment. Vajon nem ezt jelenti-e ismerni engem? - mondja az Úr " Jer 22,16

dunaujvarosikaritasz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Diákmunka Budapest

► Diákmunka Budapesten. Otthonról el sem kell menned. A bevétel, a fizu akkor is termelődik, ha épp bulizol a haverokkal. Csak a számítógépedre van szükség, és egy pár jó ötletre.

diakmunkabudapest.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06704272131,

szervizkozpont.hupont.hu

8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

9. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

10. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

11. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

12. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

13. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

14. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

17. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

18. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

19. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

20. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

21. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

22. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

23. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

25. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

26. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

27. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

29. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

30. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

31. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

32. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

33. Minden ami lakásfelújítás, szobafestés, burkolás, kisebb nagyobb munkára.

► Minden ami lakásfelújítással kapcsolatos, kisebb nagyobb munkálatokra, olcsón és gyorsan. Budapest egész területén. Szinte azonnali kezdéssel vállaljuk lakások, házak, panelok, irodák teljes körű felújítását. Ingyenes felmérés, 5 év garancia.

epiteszek.hupont.hu

34. Magyar Vándor vRt az ETS 2 ben

► Száguldunk és végzünk

padiszaninfo.hupont.hu

35. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

36. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

37. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

38. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

39. Punjab Tanoori Indiai Étterem

► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.

indiaietterem.hupont.hu

40. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

41. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

42. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

43. Matematika minden mennyiségben

► Az oldalon különböző matematika feladatok találhatóak, különböző kategóriában. Elsősorban az általános iskolás gyerekeknek szólnak az alábbi feladatok, de a matematikát tanító tanároknak is sok segítséget nyújthatnak.

matematika.hupont.hu

44. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

45. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

46. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

47. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

48. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

49. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

50. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

51. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

52. Bihari hímzések

► " Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

biharihimzes.hupont.hu

53. Csajok Birodalma ♥

► Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hős lovag. A Lány trónol Álomország trónján, a Fiú képzel kardot és lovat.♥

giiiirls.hupont.hu

54. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

55. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

56. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

57. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

58. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ

► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, A fiatalok kedvelt szálláshelye

szegediszallas.hupont.hu

59. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

60. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

61. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

62. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

63. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

64. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS

► Bartha Viktor: +36 70 638 8465

automentesbartha.hupont.hu

65. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

66. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

67. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

68. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

69. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

70. Programozzunk

► Programozás tanulás + Hackelés

programozzunk.hupont.hu

71. ORVOS-KOZMETIKAI ÉS ORVOS-ESZTÉTIKAI KEZELÉSI PROGRAMOK

► INTRACEUTICALS® OXIGÉNINFÚZIÓS FELTÖLTÉS│HIFU® MIKROFÓKUSZÁLT ULTRAHANG│CESARE Q-FREQUENCY® RÁDIÓFREKVENCIA│CESARE LED® FÉNYESZTÉTIKA│VITALASER® HIDEGLÉZER-TERÁPIA│GUNA BIOLIFTING HOMEOPÁTIÁS DERMA ROLLER TŰS MEZO│BŐRKÉPMEGÚJÍTÓ MÉLYHÁMLASZTÁS

orvoskozmetika.hupont.hu

72. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

73. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

74. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

75. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 57
Tegnapi: 3
Heti: 69
Havi: 285
Össz.: 37 747

Látogatottság növelés
Oldal: A jelenlegi kormány megvédi a kisembert?
Borzasztó apa - © 2008 - 2026 - demokracia-lejaratas.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »