Borzasztó apa

A demokrácia lejáratása!

 

Mai bölcsességek

 

(vagy tán blöcsességek)

 

Sok bölcsességet olvastam, sőt írtam is néhányat, kár hogy egyikre sem emlékszem.

 

Viszonylag kevés bölcsességet írtam, mert szeretek pontosan fogalmazni.

  

https://sites.google.com/site/kivaghykoenyvek/

 

Egyetlen okos tanácsom volt, amikor azt tanácsoltam: ne fogadj meg semmilyen tanácsot. Nagyon büszke voltam magamra így azután folytattam az okoskodást.  De ha nem fogadsz meg semmilyen tanácsot, akkor ezt sem szabad megfogadnod.  Ha viszont ezt nem fogadod meg, akkor meg kell fogadnod a tanácsokat, de akkor ezt is….,itt ezen a ponton belezavarodtam……, már erre sem vagyok büszke.

 

A mostani kor azért becstelenebb igazságtalanabb, mint a régi, mert most mindenki, politikusok, bírók hivatalnokok egy olyan becsületet, igazságosságot mondanak meglevőnek, ami nincs meg.

 

Lehet, hogy téged nem érdekel a politika, de ez viszont a politikát nem érdekli, az bizony keményen beleszól az életedbe.

 

Az iskolában sok mindenre megtanítják a gyerekeket, csak két dologra nem: gondolkodni, meg boldognak lenni.

 

Szerencsére az iskolában megtanítják, hogy kétszer kettő, mennyi. Ha nem tanítanák meg, esetleg politikai kérdés lenne, akkor mindenki mást mondana erről. Lennének, akik hosszú tanulmányban bizonyítanak, hogy miért öt, vagy harminchat.  (Ha egy ilyen harminchatos ember netalán országos nagyfőnök, vagy csak annak a tanácsadója lesz, akkor gáz van.)  Lennének, akik csak úgy gondolkodás nélkül rávágnák: hét. És olyanok is lennének, akik azt mondanák: engem nem érdekel, hogy mennyi a kétszer kettő, én ilyen butaságokkal nem foglalkozom.

 

A becstelenség-kór úgy terjed, mint más fertőző betegség.

 

A boldog élet kialakítása egyszerű – az embernek csak magát kell legyőznie.

 

Felettébb sérelmezem, hogy mindenki a saját okosságával foglalkozik és nem az enyémmel.

 

Hiába sokasodnak a gyémánt darabkák, ha az a szemétkupac, amibe beleesnek, duplán növekszik.

 

A betegeskedő időskor egyetlen megoldása, hogy gyerekes pozitív illúziókba ringatod magad. Megteheted azért is, mert már a rossz ellen amúgy is gyengén tudsz küzdeni. De azért is, mert úgysem derül ki (előbb feldobod a szpacskert), hogy nem valósul meg.

 

A másvilágtól azt várom el minimálisan, hogy megtudjam milyen „logika” alapján működik a földi élet. Ha pedig csak úgy eltűnök, elmúlók, akkor azt sem veszem észre, hogy a minimális elvárásom sem teljesül.

 

A politikusok nagy mókamesterek, faarccal szórják a legnagyobb hülyeségeket. A baj csak az, hogy a szegények, betegek, egyéb szerencsétlenek, nem a röhögésbe halnak bele.

 

Szerencsétlen zsarnok, más érdemtelenül sikeres ember, sírva-zokogva kérne bocsánatot, ha csak egy percig is  képes lenne mostani önmagát gyermekkori önmagával szemlélni.

 

Én annyira szellemes vagyok, hogy észre sem vesznek.

 

Egy barátom mesélte.

Egyszer a kisgyermekem megkérdezte:

-   Apa, az amerikai filmekben állandóan mondogatják egymásnak, szeretlek, szeretlek, ……mi magyarok miért nem mondogatjuk?

-   Azért gyermekem, mert a szeretetet érezni kell.  Ha mondom, de nem érzed, akkor úgysem hiszed el. Ha pedig érzed, akkor mondás nélkül is elhiszed.

 

Aki állandóan dicsér, vagy állandóan kritizál, az biztosan nem szeret. Aki jól szeret, ő néha dicsér, néha kritizál. Ez ami biztos. A többi variáció (néha dicsér néha kritizál, de nem szeret, - szeret, csak rosszul, stb.) viszont bizonytalan.

 

Szegény Isten nagyon el lehet keseredve, amikor az Ő nevében ölnek, kirekesztenek, lenéznek.

 

Szegény Isten akkor is nagyon el lehet keseredve, amikor Őt önzésből magasztalják, de az Ö alkotását, a természetet, az állatokat, az embert lenézik.

 

Mindig csak az aktuális jelen levő rossz ellen lehet küzdeni, ez fizikai szükségszerűség. A múltat, jövőt, a távoli dolgokat legfeljebb kritizálni lehet és okulni belőle.

 

Sokan rasszizmussal, sovinizmussal, klikkesedéssel, önteltséggel palástolják saját tehetségtelenségük.

 

A jövőt tekintő nézőpont nélkül nincs emberiségi haladás, sem boldogság.

 

A történelem folyója mindig más, de mindig hasonló.

 

Aki sokáig egy helyben áll, az elkezd süllyedni az ingoványban.

 

A felfelé tartó lendület is kitart egy darabig, a forduló lendülete már tovább tart, de a legerősebb, a legtovább tartó, a lejtőn haladás lendülete.

 

Nem a városokat, nem a gazdaságot, de a nép jellemét, becsületét, műveltségét a legnehezebb felépíteni, vagy újra felépíteni. Könnyebb rombolni, mint építeni.

 

A demokrácia lényege, hogy a nép ne legyen annak kiszolgáltatva, hogy a vezetői felismerik e, a saját alkalmatlanságukat.

 

Inkább élek egy viszonylag szegényebb, de igazságosabb, egészségesebb, barátságosabb országban.

De ahol igazságosság, egészség, barátság van ott a többség nem él szegénységben.

 

Ha találkozol egy fura emberrel, ne feledd el, számára te vagy a fura.

 

Tudja, hogy az emberek 20%-a önző, gerinctelen, a másik 20%-a pedig tudatlan? Sok embernek feltettem ezt a kérdést. Mindenki így válaszolt: tudom, de én nem vagyok köztük.

  

A jó, szép mese sokszor közelebb áll az igazsághoz, mint a valóság.

 

Takonnyal nem birkózunk és nem is barátkozunk, vagyis a takonytól távol tartjuk magunkat.

 

Az értelmes ember két leggyakoribb kérdése: Meddig tarthat még a lejtmenet (a romlás)? És mit érdemes beáldozni a megállításáért?

 

A lényegi társadalmi haladás, az alapvető struktúrák, a lényegi emberi jellem, erkölcs, értelem sokkal nehézkesebben lassabban alakul, mint a technika.  Ez egyrészt azzal jár, hogy sokan félreértik a fejlettségi fokot.  Másrészt azzal jár, hogy az ember állandóan abban az állapotban van, mint az éles késsel játszó kisgyermek.

 

A kisember általában a rosszak harcának zajlásában kénytelen élni, ráadásul ő az igazi áldozat – ez olyan, mintha egy kusza, ráadásul álcázott útvesztőbe bolyongana.

 

Amíg manipuláció és hiszékenység van addig semmi sem biztos. Addig csak valószínűsíthető (a jót minek rejtegetni), hogy rossz irányba mennek a dolgok.

 

Mindaddig utálom a negédes stréber békességet, nyugalmat, imádom a kalandot, a keménységet, a harcot, amíg valami igazán nagy sérülés nem ér.

 

Ne kívánd másnak, amit nem kívánsz magadnak, azaz azt tedd mással, amit te is elvársz.  Beleértve azt is, hogy nem szereted, ha a másnak nem ártó igényeid, korlátozzák. Beleértve azt is, hogy adott esetben igényled a segítséget.  Beleértve azt is hogy az igazságtalan (nem a hasznos, vagy  ártó tetteid szerinti) ítélkezés  neked is felettébb fáj. 

 

A nők fegyvertára talán valamivel szoftosabb (sértődés, sírás, érzelmi zsarolás, színészkedés, csábítás, veszekedés, házsártoskodás, stb.), de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének keményebbek, szívósabbak, reálisabbak a férfiaknál. 

 

Nemcsak az emberek jellemével van baj, hasonló nagyságrendű problémakör a rendszer (gazdasági, hatalmi, irányítási elvek, struktúrák, vezetés-kiválasztás, népbeleszólás, döntéshozó mechanizmus, törvények, államműködés, iskolai tananyag) hitványsága. 

 

A jelenlegi történelmi rendszerrel (újkapitalizmus) rengeteg baj van. Többek között, hogy a becsületesség egyben balekságot, ráfaragást von maga után, a rafinált érvényesül. Önmagában már ez is akkora rendszertorzulás, ami mindent elront. Ráadásul legalább tíz hasonló alapvető rendszertorzulást lehetne még sorolni.  A rossz rendszer a többség számára rosszabb életet, nem ritkán válságokat, háborúkat jelent.

Az is igaz, hogy vannak az újkapitalizmusnál is rosszabb rendszerek, illetve vannak az újkapitalizmusnak egészen hitvány rendszerváltozatai.

 

Ha gyakorlatban, érdemben is javítani akarsz, akkor kénytelen vagy  „megfogható”  cselekvésekben,  az első lépéseket kijelölve,  megfogható emberek  ellen küzdeni (nem harcolni). Ez szinte mindig az aktuálisan éppen regnáló, leginkább rád ható (ország vezetői) hatalom. Ez nem jelenti azt, hogy az elméleti, hosszabb távú küzdelem felesleges. Nem felesleges, csak kevés.

 

Ha a gyerekek, felnőttek, emberek ráébrednének, hogy a gondolkodás a legszórakoztatóbb dolog a világon, és lehet komolyabb dolgokon is gondolkodni, akkor már egy sokkal élhetőbb boldogabb világban élnénk.

 

Amíg folyamatosan komolyabb bajt, bajokat tapasztalsz, addig értelmetlen, sőt felelőtlen azt mondani: egyszerű a megoldás.  Ugyanis ha egyszerű lenne, már megoldódódott volna.  Ugyanakkor hinni kell, keresni kell, a megoldást, legalábbis a részmegoldást, legalábbis az adott helyzetben legjobb lépést.

 

„Ember küzdj és bízva, bízzál” - ennél okosabbat ember nem tud mondani. Legfeljebb annyit lehet hozzátenni: lehetőleg próbálj meg sportszerűen, valamint boldogan küzdeni.

 

Az ember gyakran kénytelen a kevésbé hamis, a kevésbé rossz  oldalon küzdeni, mert a másik lehetséges opció ennél is rosszabb. A küzdelem addig tarthat, amíg a hazugabb, a rosszabb oldal működik. A győzelem után minden újra kezdődik,  ugyanis az optimális, igaz, jó bekövetkezése még messze van.

 

Nem azt nézem, ki mondja, hanem azt, mit mond, kivéve, ha olyan ember mondja, akiről feltételezhető, hogy csak a megtévesztés a célja.

 

A fanatikus ostoba hívő és az elvtelen érdekember a látszat ellenére azonos oldalon,  az igazságtalan oldalán áll.

 

 

 

 

 





 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. DUNAÚJVÁROSI KARITÁSZ CSOPORT

► " Törődött a szegény és a nyomorult ügyével, azért minden rendjén ment. Vajon nem ezt jelenti-e ismerni engem? - mondja az Úr " Jer 22,16

dunaujvarosikaritasz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Diákmunka Budapest

► Diákmunka Budapesten. Otthonról el sem kell menned. A bevétel, a fizu akkor is termelődik, ha épp bulizol a haverokkal. Csak a számítógépedre van szükség, és egy pár jó ötletre.

diakmunkabudapest.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06704272131,

szervizkozpont.hupont.hu

8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

9. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

10. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

11. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

12. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

13. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

14. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

17. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

18. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

19. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

20. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

21. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

22. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

23. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

25. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

26. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

27. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

29. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

30. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

31. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

32. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

33. Minden ami lakásfelújítás, szobafestés, burkolás, kisebb nagyobb munkára.

► Minden ami lakásfelújítással kapcsolatos, kisebb nagyobb munkálatokra, olcsón és gyorsan. Budapest egész területén. Szinte azonnali kezdéssel vállaljuk lakások, házak, panelok, irodák teljes körű felújítását. Ingyenes felmérés, 5 év garancia.

epiteszek.hupont.hu

34. Magyar Vándor vRt az ETS 2 ben

► Száguldunk és végzünk

padiszaninfo.hupont.hu

35. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

36. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

37. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

38. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

39. Punjab Tanoori Indiai Étterem

► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.

indiaietterem.hupont.hu

40. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

41. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

42. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

43. Matematika minden mennyiségben

► Az oldalon különböző matematika feladatok találhatóak, különböző kategóriában. Elsősorban az általános iskolás gyerekeknek szólnak az alábbi feladatok, de a matematikát tanító tanároknak is sok segítséget nyújthatnak.

matematika.hupont.hu

44. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

45. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

46. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

47. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

48. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

49. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

50. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

51. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

52. Bihari hímzések

► " Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

biharihimzes.hupont.hu

53. Csajok Birodalma ♥

► Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hős lovag. A Lány trónol Álomország trónján, a Fiú képzel kardot és lovat.♥

giiiirls.hupont.hu

54. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

55. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

56. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

57. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

58. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ

► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, A fiatalok kedvelt szálláshelye

szegediszallas.hupont.hu

59. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

60. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

61. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

62. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

63. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

64. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS

► Bartha Viktor: +36 70 638 8465

automentesbartha.hupont.hu

65. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

66. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

67. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

68. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

69. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

70. Programozzunk

► Programozás tanulás + Hackelés

programozzunk.hupont.hu

71. ORVOS-KOZMETIKAI ÉS ORVOS-ESZTÉTIKAI KEZELÉSI PROGRAMOK

► INTRACEUTICALS® OXIGÉNINFÚZIÓS FELTÖLTÉS│HIFU® MIKROFÓKUSZÁLT ULTRAHANG│CESARE Q-FREQUENCY® RÁDIÓFREKVENCIA│CESARE LED® FÉNYESZTÉTIKA│VITALASER® HIDEGLÉZER-TERÁPIA│GUNA BIOLIFTING HOMEOPÁTIÁS DERMA ROLLER TŰS MEZO│BŐRKÉPMEGÚJÍTÓ MÉLYHÁMLASZTÁS

orvoskozmetika.hupont.hu

72. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

73. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

74. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

75. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 34
Tegnapi: 3
Heti: 46
Havi: 262
Össz.: 37 724

Látogatottság növelés
Oldal: Mai bölcsességek
Borzasztó apa - © 2008 - 2026 - demokracia-lejaratas.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »