Borzasztó apa

A demokrácia lejáratása!

A Soros aljas, ármányos, piszkos, sunyi terve.

A soros-hálózat az éj leple alatt titokban igazmondó port szórt az ivóvízbe – gondolván, hogy így összeomlik a rendszer.

Délelőtt, amikor már mindenki ivott legalább egy korty vizet, az emberek elkezdtek kiabálni, ordítani, ráadásul úgy, hogy azt minél többen hallják, tehát az utcán, a boltban, a metróban, a hivatalban, és hasonló helyeken. Szóval kinézték, hogy minél forgalmasabb helyen tegyék közzé a gondolatikat. Azokat a gondolataikat, melyek eddig csak a lelkük mélyén lapultak, szépen elfojtva. Most, mint a szőnyeg alá sepert púpodzó szemét, mint a begyulladt gennyes pattanás kitört, kifakadt belőlük az „igazság”.

Persze az emberek sok baromságot ordibáltak össze, csak abban az értelemben volt „igazság”, hogy a legbelső gondolataikat tükrözte, azokat, amiket sokszor még maguk előtt is letagadtak.

  Az összes ordibálást természetesen nem tudjuk közreadni, de azért néhány jellemzőt tudunk, sőt kötelességünk közölni:

Természetesen az ország első számú vezetője, név szerint Hitlin Putyun-Or úr is ordibálni kezdett a parlament erkélyéről:

- Hát idefigyeljetek ti emberkék, nem a szolgák, ők úgyis velem vannak, hanem az utálók. Hiába utáltok azért is bebizonyítom nektek, hogy és zseni vagyok, én népmentő vagyok, én egy virágzó birodalmat hagyok magam után. Most először is bebizonyítom, hogy mindig az van, amit én akarok, hiába ugráltok. 2030-ra ebből az országból lelkes. tapsoló, katonás, boldog sportnemzetet faragok. Amerre a szem ellát impozáns stadionok magasodnak majd.  Bennük testileg, lelkileg egészséges emberek boldogan sportolnak. Az ország gazdasági teljesítménye, eléri az osztrákokét, sőt a németekét, az EU vezetői szinte könyörögni fognak, hogy én legyek az útmutató vezér. Majd ők is ráébrednek, hogy egy zsenit sértegettek eddig.

Nevemet, az emberek, bár én nem kérem, nem erőltetem, hálával emlegetik majd,…mindenki,…. ti is, akik utáltok. Elismerem, rajtam kívül álló okok miatt eddig voltak döccenők a fejlődésbe, nem ott állunk, ahol kellene. De a jövőben, ha kell ravasz taktikával, ha kell keményen, erővel, de olyan virágzó országot, sőt birodalmat faragok, hogy olyant még az Isten se látott.

Jó, hát senki nem örül annak, hogy utálják, én is reggelente, na meg este is, úgy érzem, mintha oldalba vágnának, harapdálják a húsomat…..– ezek a genyák, pont engem a népmentőt,  de majd megkapják.

Elismerem, gyakran hazudok, sőt csalok és lopok is, de csakis a boldog jövő érdekében. Na meg azért nekem, mint a nemzet vezetőjének is kijár egy kis luxus, ez a tisztelet jele.

A diktatórikus vonalat is ezért erősítem. Demokráciában soha nem lesz ez az ország, a sportolók, a kemény emberek, a nagyszerű építmények, a száguldó gazdaság országa, amelyet az én nevemhez társítanak majd. Dicsérni és áldani fognak. De azt is elismerem, - már miért ne ismerhetném el, nekem mindent szabad, mert kiválasztott vagyok, - hogy gyakran a céljaim sem érdekelnek. A hatalom érdekel, nem csak azért mert fincsi, hanem azért hogy móresre tanítsam, a rendetlenkedő ellentmondásra vetemedett nulla embereket. Ha lehet, direkt cukkolom, provokálom az embereket, hogy szokjanak hozzá, én vagyok a főnök, aki pedig nem akar megszokni, az, így, vagy úgy tűnjön el ebből az országból.

 

   Nemcsak a nagy vezető kiabált az erkélyről, de a parlament szinte minden ablakából, erkélyéről, teraszáról ordibáltak a „képviselők”, miniszterek.

A vezetés második-harmadik embere, szóval az egyik miniszter-alvezér, főszolga, név szerint Lávér Ádér nevű, a parlament másik, de szomszédos erkélyérről kiabált:

- Igen úgy teszek, mintha szolgálnám a nagyságos Hitlin Putyun–Or urat, azt a beképzelt segfejet, aki sokkal ostobább nálam, - higgye csak a baromja, hogy ő a zseni. Persze csak látszólag támogatom a hülyeségeit, ha gáz lesz az ö nyakát tekerjék ki. Jó nekem itt ebben a pozícióba, néhány kastély és pár milliárd így is leesik. Jó hát a nép nem szeret, bár vannak olyan birkák, akik mégis,….. én se szeretem őket, pondrók. A népnek titulált pondró patkányok utálnak, nagy ügy, kit érdekel.

Jó, hát nyalni kell a val.gát a kis hülye mikro-napóleonnak, Putyin bábnak. Belemegyek a játékba, persze dühit, de valamit valamiért.

Azt hiszi a szerencsétlen mini Néró, hogy ő a nagy irányító, de valójában mi tartjuk életbe, sőt mi irányítjuk. Bólogatunk, de azért sugallunk is. Ő csak arra jó, hogy mint alkalmas gazdatest, a sok karrierista, pióca rá tud tapadni.  Persze mi alvezér-háttérfőnökök sem vagyunk egységesek, de ha nagyon ugrál, akkor, mint a macskapiszkot kivágjuk.

Igaz, addig is hihetetlen nagy baromságokat kell hazudnom, én magam is csodálkozom, hogy vannak, akik elhiszik, de ez is a játék része.

Persze ő magát népmentőnek képzeli, én legalább bevallom, hogy az ostoba népet nullának tartom. Naná, hogy ezt nem kötöm az orrukra, sőt hízelgek nekik, sőt hazafinak állítom be magam, ez a politikusi szakmám része. De már nem sokáig bíírom. Most pedig megyek és lebaltázom az erkélyről ezt a diktátorutánzatot.

 

  Persze Hitlin Putyun-Or úrat védték a testőrei akik meglepő módon hasonlókat kiabáltak mint, Lávér Ádér úr. Hasonlókat, de voltak különbségek. Ők még védték a diktátort, de ki tudja meddig.

  Az utcákon, tereken mindenhol, hol menet közben, hol meg-megállva kiabáltak, üvöltöztek az emberek.

Bármennyire hihetetlen, de az utcákon az emberek tetemes része hasonlókat kiabált, mint Lávér Ádér miniszter, főember.

Azok kiabáltak Lávér Ádér főemberhez hasonlókat, akiket az érdek, a nyereség, vagyis valami anyagi vagy pozícióbeli előny állított a hatalom, a Fidesz mellé. Voltak köztük hivatalnokok, rendőrök, a lakájmédia munkatársai, kisebb-nagyobb csókos vállalkozók, és sok más haszonleső.

Ahogy mondtam, hasonlókat, mint Lázár Ádér úr, de nem ugyanazt. Mindenki egy kicsit másképp. Először is nem milliárdokról, csak milliókról beszéltek. Másrészt azért egy kis félelem kiszolgáltatottság is megjelent a mondandójukba.

A nagyfokú önzőség és puszta érdeknézés, az álszenteskedés, a kétszínűség azért hasonló volt.

 

Volt egy csoport, akik csak olyan háttéremberek voltak, de a helyezkedő zsoldos természetük azonos kategóriába terelte őket. Ők inkább ilyesmiket kiabáltak:

- Jó az erősek mellé állni, majd a Fidesz maffia valamikor megjutalmaz. Simlis zsoldos vér folyik az ereimben dolgozni soha nem szerettem, viszont a maffia tempó, a simlis pénzszerzés mindig is vonzott. Végre egy rendszer, melybe szépen lehet ügyeskedni, kicsit lopni, csalni, hazudni, meg alkalomadtán másokat csicskáztatni, ez a nekem való rendszer, hajrá, Fidesz.

Szóval, nekem eddig hasznom volt a Fidesz maffiából, úgy ahogy bevettek, ezért szóban, és ha kell tettlegesen is melléjük állok. Mondjuk az érvelés, okoskodás nem az én világom, de azért szét tudom trollkodni az értelmes érvelést. Mit tegyek, ha ez már olyan szájkaratés világ. Össze lehet azért szedni azért néhány sablonos, de azért nagyjából hatásos „érvet”. Persze nem fogom mindenki orrára kötni, hogy engem érdek fűz a Fideszhez, úgy teszek, mintha a politikájukkal értenék együtt. Majd figyelem a központot, mit kell mondani. Elismerem, bizonyos fokig én is csicska vagyok, de ez az én világom.

 

Sokan viszont ilyesmit üvöltöztek:

- Én felsőbbrendű vagyok, … még akkor is, ha az iskola nehezen ment, az agyam nem az igazi, a testem sem, talán lusta  is vagyok. Azért vagyok felsőbbrendű, mert a magyar néphez tartozom, aki felsőbbrendű, és nem is engedjük, hogy az alsóbbrendű népek itt pimaszkodjanak, vagánykodjanak, eltapossuk őket. Értsék már meg, ők az alsóbbrendűek. Néha egyes szemetek ránk mondják, hogy alsóbbrendűek vagyunk, néha el is vernek minket. De majd ki lesznek nyuvasztva, persze nem egy, az egybe megyünk, csak ha túlerő van, nem vagyunk hülyék.

 

Akármennyire is hihetetlen, de voltak emberek, ha nem is sokan, de kevesen se, akik hasonló dolgokat kiabáltak, mint az ország első számú embere, ilyesmiket:

- Csicskáztatni akarom, a velem ellenkező nulla embereket. Ha lehet direkt cukkolom provokálom az embereket, hogy szokjanak hozzá, én vagyok a főnök, aki pedig nem akar megszokni, azt kicsinálom.

Ök. többnyire gonosz, bűnöző, nem ritkán pszichopata alakok voltak, de volt közöttük elég sok, látszólag átlagos polgár, sőt az elitbe tartozó figura is.

  

A legtöbb ordibáló nem is politikai témáról ordibált, legalábbis látszólag.  Sokan például az egészségi állapotukról keseregtek, de ha belegondolunk ez is részben a politikához kapcsolódik, hiszen az egészségügy helyzetéért azért a kormány is felelős, vagyis az már politika. Sokan az emberi kapcsolatokról panaszkodtak, de azért ezeket is befolyásolja a jólét, a munka, a szokásos közerkölcs és közbeszéd, vagyis a politika. Persze ezeknek a panaszkodóknak fogalma sem volt, hogy sokszor politikát, közügyeket érintő dolgokat kiabáltak. 

Tényleg kaotikus volt az ordibálás, hiszen az igazmondó por hatott. Első hallásra úgy tűnt, mintha mindenki másról ordibálna, azonban a figyelmes azért képes volt kategorizálni; mert az egyes szövegekbe, az eltérések mellett, azért hasonlóságok is voltak, méghozzá szép számmal. 

A következő nagy kategória, valami ilyesmi mondattal kezdte az őszinte ordibálását:

 - Utálom a Fideszt, ezt az arrogáns hatalmat,… látom, hogy tönkreteszik az országot,  de most egy kicsit mégis hallgatok.

Utálom ezt az urizáló, nagyképű uralkodó bandát, de….

Sokan kezdik ezzel a mondattal azonban az indoklás már sokféle.

 

Az egyik jellemző kiabálás:

- Utálom ezt az urizáló, nagyképű uralkodó bandát, undorító, amit tesznek. De őszintén szólva, ez a nép megérdemli. Nem szeretnék a senkiházi néppel keveredni, valahogy taszítanak.

Tulajdonképpen mindkét banda, a nagyképű hatalom és a birka nép annyira megvetendő, hogy egyik mellé sem állok. Pedig én sok mindent tudok, sok mindent látok, ha megkérdeznének, jól járnának. De senki nem kérdez meg, a demokráciába pedig nem hiszek, így aztán lesz.rom az egészet, hallgatok, lapítok, alkalomadtán pedig kitalálok valami kifogást.

Az ország romlása, és banális hazugságok, ahogy mondtam, nem nagyon érdekelnek. Persze én is ismerem a mondást, jótett helyébe jót, rossztett helyébe rosszat várj, de én ebben sem hiszek. A világ genya volt és az is lesz. Ne gondolom, hogy az emberek általában megkapják a büntetésüket, ill. a jutalmukat, az életben, vagy akár a másvilágon.

 

Sokan valahogy így folytatták:

- Utálom ezt az urizáló, nagyképű uralkodó bandát, undorító, amit tesznek.

De ez az egész nekem nem ér annyit, hogy kockázatot vállaljak. Eddig még úgy, ahogy megúsztam,… jó undorító, ami itt folyik, meg egy kis károm is van belőle, de nem akkora, hogy beszálljak a ringbe. Na jó, egy kicsit félek is, örülök, ha luk van a seggemen, szóval jobb kimaradni. Elsunnyogok én itt csendben, építgetem a kis egzisztenciám, nem hiszem, hogy rajtam múlna, amúgy sem bízom a változásba. És ha lesz is nekem mi hasznom lesz belőle? Csendesen lapítok, amíg lehet, ha muszáj, akkor odanyalintok, jó hát undorító, de kibírom.

Az ország romlásával, a banális hazugságokkal nem foglalkozom, mert idegesítenek. Nem foglalkozom velük, inkább oda se nézek, hallgatok. valahogy én és a családom ellesz,… ha nem, akkor sipirc külföldre.

 

Vidéken, vagy városban, szegényebb helyeken, főleg falu helyen, kiváltképp a kocsmák közelébe is sokan kiabáltak, üvöltöztek az igazmondó por hatására. Érdekes módon ezek a kiabálások alig tértek el attól, amit egyébként is szokás beszélni arrafele.

Az egyik tipikus ordibálás így hangzott: 

- Hajrá magyarok, én is magyar vagyok, ha ezt kiabálom, jobban érzem magam, mert amúgy elég tré az életem, kilátásom semmi, lenéznek….-  néha dolgozok, mint az állat, máskor nincs munkám, bár talán még akad, de szegény vagyok, bár erről utálok beszélni.

Azt se tudom, nekem mikor jobb, valahogy nekem mindig sz.r volt, de nem rinyálok, inkább piálok. De azért ezek a migránsok, ahogy mondják nem piskóták. Ezek talán még minket elvernének, elkergetnének innen. Lehet, hogy a farkuk is nagyobb.  

Bevallom, nem sokat tudok, vagy lehet, hogy mégis…-  én sem tudom, mennyit tudok, néha okosnak tarom magam, néha pedig…. -  de ez a Fidesz szimpatikus nekem. Engem nem érdekel a demográfia, vagy demokrácia, vagy mifene, de ez az Orbán olyan mifélénk. Amúgy sem lesz itt jobb élet a magunk fajtának, el se lehet képzelni…- viszont most van még a közmunka, ha kicsit nyalok a Polgár Jenő mester úrnak, akkor csak csurran-cseppen tűzifa, konzerv, kapunk néha ilyen-olyan pénzt, vagy utalványt…. - engem csak ez érdekel, a ma, talán még a holnap, de ami azután jön, az már nem. Beismerem, nem tudom, mi az igazság, mi van az országban, de még azt sem mi nekem a jó. Szóval majdnem mindegy, hogy ott Pesten ki a nagy góré, de ha kapok valamicskét, pénzt vagy akármit, akkor arra szavazok, akit mondanak. Addig is hajrá magyarok, hajrá Orbán.

 

Sokan viszont így üvöltöztek:

 - Nekem beszélhetnek az okosok, én akkor is az erősre fogok szavazni. Aki győzni fog, akitől csurran valami. Nem akarok vesztesek közt lenni. Mondták persze, hogy az tőlem is függ, ki győz, de én ebben nem hiszek. Azt is mondták, hogy azt nézzem, hogy nekem, meg a népnek mi a jó…. - meg azt, hogy mi is történt valójában. De én ebben sem hiszek, de őszintén szólva, nem is tudok, nem is akarok ezeken gondolkodni. Jó hát látom én is, hogy még nálam is butábbak megszedik magukat, engem meg félrelöknek. Kibököm a hazugságokat is. Nem baj, megyek a többiek után, abból nagy baj nem lehet, meg aztán nem árt helyezkedni. A helyezkedés lényege pedig, hogy az erősebb után kell menni.

 

De voltak őszinte szolgalelkűek is, ők ilyesmiket kiabáltak:

 - Mit képzelnek ezek az ellenkezők, a világ rendje, hogy a főnök parancsol. Örüljenek, ha egyáltalán szóba áll velük,…. szegény főnök olyan kedves, mennyit tesz a népért, sokszor pénz is ad nekünk, pedig nem is járna. Egész nap dolgozik értünk, ezek a hálátlan senkik meg nem szégyellik pocskondiázni.  Én mindig is stréber voltam engem tiszteletre neveltek. Én olyan büntetést kaptam, ha csak a legkisebb rosszat mondtam a szüleimre, tanáraimra, hogy arról koldultam. Nekem a szabadság, forradalom, demokrácia szavak nem mondanak semmit, nem is értem mit értenek alatta… - jó ezt nem fogom hangoztatni, megpróbálok okos érveket találni, bár nehezen megy. Nem tőrödnek velem, velünk, nem baj, gondolatba együtt vagyunk, és ennyi elég.

Én csak azt tudom biztosan, hogy ez a miniszterelnök úr csodálatos, okos ember, felemeli az országot, minden szavát meg kell fogadni.

 

Megkérdezhetik: és voltak e normális kiabálók?

Voltak, de nem sokan, legalábbis arányaiban nem sokan.

Talán az emberek negyede mondott, szólt, értelmes okos dolgokat… - legalább is szerintünk ezek okosnak tűntek.

De az biztos, ők őszinték, mondhatjuk, gerincesek voltak, mert ők a por beszedése előtt is ugyanazt mondták, mint a por hatása alatt.

Azt is megkérdezhetik: és végül is mi lett a vége, hatott az igazmondó por?

Sajnos nem hatott, mert csak egy napos volt a hatása, így másnap már mindenki, visszatért a hazug, álszent, kétszínű lényéhez. Persze a gerinces okosok most sem változtak.

Szóval minden, az emberek, a rendszer, visszaállt a szokásos hazug, buta kerékvágásba. Ráadásul másnapra teljesen elfelejtették, hogy miket ordibáltak, vagyis mi lapul a lelkük mélyén.

De az is igaz, ha az igazmondó por hatása nem egy napig, hanem mondjuk egy hétig tartott volna, akkor valószínűleg megbukik a rendszer és bejön Soros ármányos terve. 

Persze fel lehet tenni még egy kérdést: ebben az egészben mi a jó? Pontosabban miért is jó a főembernek, az alvezérnek, a kisebb-nagyobb szolgáknak, a helyezkedőknek, és a többinek hogy úgy gondolkodnak, ahogy kiabáltak?

Tulajdonképpen a többségnek ebben az egészben semmi jó, nem volt, de a többséget nem is érdekelte a jó. A jó, úgy, mint béke, barátság, egészség, igazságosság, önrendelkezés, és a többi. Talán leginkább a gerinces, okos rétegnek volt jó, mert bár őket bántotta leginkább a rendszer aljassága, de ők legalább büszkén néztek a tükörbe. Na meg ők azért egy kicsit gondolkodtak a jón, a többiekkel ellentétben. Na meg ők azért megdolgoztak a pénzükért, sőt…

De a többieknek mi ebben a jó? Az egyszerű magyarázat, hogy az emberek szeretik a hatalmat és pénzt (vagyont). A másik oldalon viszont nagyon jók az önáltatásba, és meggyőzik magukat, hogy végeredménybe megérdemlik, a káros mellékhatások, pedig nem is olyan nagyok.

Viszont, (megint, jön egy viszont) ráébrednének, hogy a hatalom vagyon nem is annyira imádnivaló, és az önáltatásból is visszavennének, akkor a fejükre csapva így kiáltanának fel:

 - Mekkora barmok vagyunk. Tehát mégsem jó.

Valójában szinte senki nem érezte, nem érzi jól magát, de mit számít ez, az ember esetében, akit csak sodor, csak sodor a saját természete, bukdácsolás közben, pedig nem is lehet a jóra gondolni.

 







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. DUNAÚJVÁROSI KARITÁSZ CSOPORT

► " Törődött a szegény és a nyomorult ügyével, azért minden rendjén ment. Vajon nem ezt jelenti-e ismerni engem? - mondja az Úr " Jer 22,16

dunaujvarosikaritasz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Diákmunka Budapest

► Diákmunka Budapesten. Otthonról el sem kell menned. A bevétel, a fizu akkor is termelődik, ha épp bulizol a haverokkal. Csak a számítógépedre van szükség, és egy pár jó ötletre.

diakmunkabudapest.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06704272131,

szervizkozpont.hupont.hu

8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

9. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

10. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

11. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

12. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

13. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

14. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

17. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

18. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

19. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

20. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

21. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

22. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

23. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

25. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

26. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

27. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

29. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

30. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

31. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

32. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

33. Minden ami lakásfelújítás, szobafestés, burkolás, kisebb nagyobb munkára.

► Minden ami lakásfelújítással kapcsolatos, kisebb nagyobb munkálatokra, olcsón és gyorsan. Budapest egész területén. Szinte azonnali kezdéssel vállaljuk lakások, házak, panelok, irodák teljes körű felújítását. Ingyenes felmérés, 5 év garancia.

epiteszek.hupont.hu

34. Magyar Vándor vRt az ETS 2 ben

► Száguldunk és végzünk

padiszaninfo.hupont.hu

35. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

36. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

37. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

38. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

39. Punjab Tanoori Indiai Étterem

► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.

indiaietterem.hupont.hu

40. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

41. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

42. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

43. Matematika minden mennyiségben

► Az oldalon különböző matematika feladatok találhatóak, különböző kategóriában. Elsősorban az általános iskolás gyerekeknek szólnak az alábbi feladatok, de a matematikát tanító tanároknak is sok segítséget nyújthatnak.

matematika.hupont.hu

44. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

45. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

46. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

47. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

48. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

49. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

50. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

51. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

52. Bihari hímzések

► " Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

biharihimzes.hupont.hu

53. Csajok Birodalma ♥

► Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hős lovag. A Lány trónol Álomország trónján, a Fiú képzel kardot és lovat.♥

giiiirls.hupont.hu

54. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

55. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

56. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

57. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

58. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ

► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, A fiatalok kedvelt szálláshelye

szegediszallas.hupont.hu

59. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

60. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

61. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

62. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

63. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

64. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS

► Bartha Viktor: +36 70 638 8465

automentesbartha.hupont.hu

65. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

66. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

67. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

68. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

69. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

70. Programozzunk

► Programozás tanulás + Hackelés

programozzunk.hupont.hu

71. ORVOS-KOZMETIKAI ÉS ORVOS-ESZTÉTIKAI KEZELÉSI PROGRAMOK

► INTRACEUTICALS® OXIGÉNINFÚZIÓS FELTÖLTÉS│HIFU® MIKROFÓKUSZÁLT ULTRAHANG│CESARE Q-FREQUENCY® RÁDIÓFREKVENCIA│CESARE LED® FÉNYESZTÉTIKA│VITALASER® HIDEGLÉZER-TERÁPIA│GUNA BIOLIFTING HOMEOPÁTIÁS DERMA ROLLER TŰS MEZO│BŐRKÉPMEGÚJÍTÓ MÉLYHÁMLASZTÁS

orvoskozmetika.hupont.hu

72. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

73. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

74. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

75. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 3
Heti: 50
Havi: 266
Össz.: 37 728

Látogatottság növelés
Oldal: Soros aljas, ármányos, sunyi terve!
Borzasztó apa - © 2008 - 2026 - demokracia-lejaratas.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »