A régi és a mai diktátorok.
Bár a diktatúra lényege már évszázadok, sőt évezredek óta azonos, az alapvető módszerek is, de azért vannak másodlagos, de mégis érdekes különbségek. A régi diktátorok, pl. Hitler, Sztálin, stb. (és alvezéreik is nagyjából) azért szenvedtek, megtapasztalták mi nyomor, mi az éhezés, mi a háború, mi az igazi harc, sőt még néha dolgoztak is. A régieknek voltak elveik, hitből voltak aljasok.
A mai diktátorok O, P, E, stb. (és alvezéreik is nagyjából) ezzel szemben a sors által, és szüleik által elkényeztetett mondhatjuk szerencsés alakok, akik nem tudják mi az igazi szenvedés, mi az igazi háború, mi az igazi harc (szerintem ezek még csak nem is verekedtek), legfeljebb a szüleik verték meg néha őket. Nem ismerik a komoly betegséget, sem a komoly igazságtalanságot. És az igazi fárasztó munkát sem ismerik. Sőt még igazán kreatív, összetett szellemi munkát sem végeztek.
A régi diktátoroknak az eszme az ideológia olyan volt, mint egy állandó támaszték, mint egy bevált mankó, nem cserélgették, hittek benne. Egy irányba hazudtak. Az újaknak az eszme, ideológia, csak cserélgethető dísz. Ezeknek az újaknak már nincsenek elveik, nincs igazi ideológiájuk, ha csak a puszta, az önmagáért való harácsolást, hatalmi győzelmet, a pozíció-szerzést nem tekintjük elvnek. Úgy váltogatják az elveiket, mint az alsógatyáikat, ahogy éppen az érdekük diktálja. Hazugságaik iránya is váltakozik, ügyesebben hazudnak. Úgy működnek, mint a maffia-keresztapák.
Itt azért meg kell jegyezni, van egy másik összetevő is, a jellem, a gerinc, az önzetlenség, vagy, ahogy divatos mondani: az érzelmi intelligencia és a társadalmi intelligencia. Na de, aki jellemtelen, törtető (talppal és talpnyalással), ráadásul szerencsésen előrejut, az kegyetlenebb lesz, mint egy régi diktátor. Hiszen, hogy is érezhetnének szánalmat, szolidaritást azon átlagemberek iránt, akik azért gyakran szenvednek, betegek lesznek, gyakran igazságtalanság éri őket, de minimum állandóan fáradoznak, dolgoznak. Ezek az uraskodó alakok mindezt nem élték nem érezték át, empátia szintjük szinte zéró, ezért nem tudnak szolidárisak, demokratikusak, lenni. Legfeljebb megjátsszák magukat. Egyébként magukban inkább lenézik ezeket a gyenge embereket.
A siker, melynek egy része mindig szerencse, jó esetben alázatra tanít. Máskor „akkor én egy különleges kiváló ember vagyok” gondolattal a kevélység tévútjára visz. Ebből ered a hatalmi függőség, a diktatórikus elhajlás betegsége. Mely betegségnek nagyon sok bűnös, káros következménye van.
Itt van például ez az O nevű, most már láthatóan a vágyain uralkodni képtelen alak, aki gyakran dicsekszik, hogy milyen kemény, nehéz gyerekkora volt. De végignézve az életén nem nagyon látunk ilyent, inkább azt, hogy a szocialista rendszer, a számára jókor jövő rendszerváltás, Soros úr, és saját hatalmi trükközései segítségével szerencsésen lépdelt előre. Különösebb megpróbáltatás nélkül, már fiatalon komoly pozícióba került.
Ő már egy tipikusan mai diktátor, aki bizonyos szempontból szelídebb, hajlékonyabb, de más szempontból kegyetlenebb rafináltabb, mint a régi diktátorok. És ezek szívósak is, mert ezek kvázi egyfajta sporttevékenységnek nézik a vagyon és a hatalom harácsolását, a választási győzelmeket. Ezeket nem akadályozza sem érzelmi vívódás, sem erkölcsi megfontolás. - Ha nem jön be, akkor legfeljebb felelősségre vonás nélkül visszavonulok a birtokomra - gondolják, nem alaptalanul. Mi is tartaná vissza a szemétkedéstől? Igaz, még az ilyen alakok is hazudnak maguknak: a népért teszem, stb.. De még ezek az önhazugságok is komolytalanok, még magukat is kétszínűen vágják át. Persze mindez nemcsak O-ra, de a társaira is érvényes, tudjuk, kikről van szó.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Diákmunka Budapesten. Otthonról el sem kell menned. A bevétel, a fizu akkor is termelődik, ha épp bulizol a haverokkal. Csak a számítógépedre van szükség, és egy pár jó ötletre.
diakmunkabudapest.hupont.hu
2. DUNAÚJVÁROSI KARITÁSZ CSOPORT
► " Törődött a szegény és a nyomorult ügyével, azért minden rendjén ment. Vajon nem ezt jelenti-e ismerni engem? - mondja az Úr " Jer 22,16
dunaujvarosikaritasz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Ez egy teszt honlap!A cél az hogy mindenki lássa nem olyan nehéz egy ilyn kezelése!
simancsabi.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Ez az oldal azoknak van,akik szeretik Miley Cyrus-t! Ha nem tudod még hogy milyen igázából ő,gyere,és ismerkedj vele!
enenenenenen.hupont.hu
4. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon
acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu
► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről
divat-smink.hupont.hu
► A világ összes legjobb csapata!
focicsapatok.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
9. viccek zenék és játékok nézd meg és ...
► há kuná mátátá milyen gyönyörü szó.... csak nem tudom mit jelent
djrojsz.hupont.hu
10. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
11. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
12. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
13. TESTBESZÉD
► EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL
testbeszed.hupont.hu
14. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
16. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár
autoberlesszekesfehervar.hupont.hu
18. Dani játékai
► Viccek a szünidőre, mert nevetni jó!
dani-jatekai.hupont.hu
19. Disney Oldal
► Ez egy tök jó Disney-oldal.Hannah,Zeke&Luther,Sonny,h2o,Zack&Cody élete.Sőt az újdonság kedvéért berakjuk Ke$hát is....
fincsicsoki.hupont.hu
20. PACIKISOKOS
► Lótenyésztők lapja
foreverhorses.hupont.hu
21. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
22. Ebnevelde 2, itt minden kutyát nevelhetsz !
► Sziasztok!Ezen az oldalon kutyákat nevelhetsz.Csak a megadott e-mail címre kell leírnod,milyen kutya kell,és máris a tiéd lesz.!!Nézd meg a most eladó kutyákat.!! : ) Szia,remélem tetszeni fog!
ebneveldeketto.hupont.hu
23. FIREFLIES UTAZÁS
► KERÜLJÖN KI A MÓKUSKERÉKBŐL! UTAZZON KORLÁTOK NÉLKÜL ÉS KERESSEN PÉNZT FÜGGETLENÜL. NÁLUNK LEHETŐSÉGE VAN UTAZNIA A JÓL ISMERT FOGLALÓ PORTÁLOK ÁRAI ALATT 10-30-50%-KAL, AKÁR 70-80%-KAL OLCSÓBBAN. INFORMÁLÓDJON BÁTRAN A LEHETŐSÉGEKRŐL!
firefliesutazas.hupont.hu
24. RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM
► A sóstóhegyi paróchiához tartozó Szent István-templom honlapja
rokahegyitemplom.hupont.hu
25. Elektronikai kérdések és válaszok.
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
elektrokerdesek.hupont.hu
26. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
27. SZTÁRLEXIKON
► Keressd a sztárt és megtalálod!Itt!
mindensztar.hupont.hu
28. ♥¢ιฤ∂ч σℓ∂คℓค♥
► •♦♥ látom a szemedben,hogy idebújnál hozzám lépj bátran közelebb nekem nem kell sorszám ♥♦•
cindybaba.hupont.hu
29. Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek.
► A rèmtörtènet olvasàsból sosem lehet elèg ezèrt akàr minden nap vissza nèzhetsz :D ;)
remtortenetekmost.hupont.hu
30. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
miley-cirus.hupont.hu
31. DAWEWORD
► YOUTUBE CSATORNA: https://www.youtube.com/channel/UCRl8PnDN2S3U4PhmZlzXDTg ITT: MINECRAFT-al FOGLALKOZÓ VIDEÓK LESZNEK
daweword.hupont.hu
32. "Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk."
► Csak az igazat,:reggel,délben meg este! Ami az országos hírekből kimarad! Nézd meg az érem másik oldalát,godolkodj.
taltosok.hupont.hu
► єzт αz σℓ∂αℓт αzσкηαк тαℓáℓтαм кι,αкιк ѕzєяєтηєк ѕσкαт σℓναѕηι:) нα ℓєηηє ναℓαмι öтℓєтєтєк,нσgу мιт тєнєтηéк мég αz σℓ∂αℓяα ηуυgσ∂тαη íяנ єяяє αz є-мαιℓ ¢íмяє кσтαιgαвσ@¢ιтяσмαιℓ.нυ єℓőℓяє ιѕ кöѕzι:)
sexycsirke.hupont.hu
34. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
35. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
36. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
► Információk, adatok, kérdések, válaszok Nemes Marcellel kapcsolatban
nemes-marcell.hupont.hu
38. LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG
► Nyugvó elektron, Elektroaktív elektron, Gravitron, Foton, Jomaidon, Mezon, Pozitron, Bilon, Jang=Tudon, Jin=Seton, Duton, Egységes elemi részecske=gamma sugárzás
korpuszkularis-energia.hupont.hu
39. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
40. Home service for your comfort
► Allaround possibility to feel comfortable and get well spended time at your flat
homesservice.hupont.hu
41. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok
► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére
bardudvarnok.hupont.hu
42. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
43. Head Soccer
► In head soccer, players use their heads to control and kick the ball. To score more goals than your opponent, head the ball into the net.
headsoccer.hupont.hu
44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
eragon.hupont.hu
45. CrazY.~ TeaM
► UDV CRAZY.~TEAM WEB OLDALAN
teamcarzy.hupont.hu
46. környezetmérnök
► minden ami számít matek vállalatgazdaságtan stb.
kornyezetmernok.hupont.hu
47. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► Sya....Ezen az oldalon megtalálhatsz pl.Hangulatjeleke,t...és Playboy-t, IQ kérdéseket, Találós kérdéseket, Csillogó nevek,Csilogó feliratok és egy s másdolgot.Remélem tetszik és máskor is benézel. Jó szórakozást! Na sya puxXx.(KL).
jelekandviccek.hupont.hu
49. PANNONTHERM MINŐSÉGI FA NYÍLÁSZÁRÓK
► www.pannontherm.eu
pannontherm.hupont.hu
► Ezen az oldalon értesülhetsz a banda legújabb híreiről , és megtudhatsz minden fontos dolgot a bandatagokról.
taeyang-sol.hupont.hu
51. FITTEN SIKERESEN
► "Az élet során minden egyes emberrel való találkozásodnak célja van. Egyesek próbára tesznek, egyesek kihasználnak, egyesek pedig tanítanak. De a legfontosabb, hogy egyesek ki fogják hozni belőled a legjobbat!"
testsulykontroll.hupont.hu
► MAXIMÁLISAN
pll-storik.hupont.hu
53. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13
► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu
54. GALAKTIKA
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
galakt.hupont.hu
► mindenjogfenntartva
viraglatomszol.hupont.hu
56. FA VIRÁGLÁDÁK KÉSZITÉSE, GYÁRTÁSA
► FA VIRÁGLÁDÁK KÉSZITÉSÉVEL FOGLALKOZUNK, CÉLUNK A MINŐSÉG ELÉRHETŐ ÁRON, EGYEDI MÉRETEK ÉS FORMÁK...
faviraglada.hupont.hu
57. ITF
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
utalomamindenkilapjat.hupont.hu
58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
marcoll.hupont.hu
59. online-offline munka a FARMASIi-val
► Farmasi az üzlet!I NEM KELL ELADNOD, SEM HÁZALNOD!
munkaonlinenet.hupont.hu
60. BGMUPlay.hu
► Submegma
bgmu.hupont.hu
61. MYMOVIES
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
adammovies.hupont.hu
62. Sziasztok ez a Miley És Hannah rajongó klubom nézétek remélem tetszeni fog
► még fejlesztés alatt van a honlapom mert most keztem el csinálni de azért nézzetek körül :)
hannahmiley-fan.hupont.hu
63. Sólyom Vanda-Logopédia, Gyógypedagógia, Fejlesztés
► gyermekközpontú, elfogadó légkörű, játékos hangulatú, eredményes terápia
logopedia.hupont.hu
64. Kutya
► Ez az egész oldal csak kutyákról szól! A - Z-ig
balukacska.hupont.hu
65. Lonsdale - Everlast - No Fear - Puma - Fila - Adidas - Nike - Umbro
► WebShopunkban mindenki könnyen és gyorsan megtalálhatja saját stílusának legmegfelelőbb márkákat és azok széles termékkínálatát. Kínálatunkban férfi, női és gyermek ruházat.
lonsdale.hupont.hu
66. FC BARCELONA
► Az Igazi Csapat
katalanok.hupont.hu
► Sziasztok!ez a honlap nem mindennapi ha ide fell lépsz akkor nagyon különleges csodákban lesz részed a menüpontjaimat jó alaposan nézzétek meg és irjatok nekem ha valami nem tetszik vagy ha van kommentárod hozzá!!!!előre is köszönöm puszyyyka!!!
crazygirl.hupont.hu
68. Ez a WWE Fan Club honlapja
► Ha szereted a Pankrációt és Szeretnéd megtudni első kézből a legújabb híreket akkor ezt a helyet neked találták ki.
wwefanclub.hupont.hu
69. Kleopátra Póthaj Kereskedés
► " VALÓRA VÁLT ÓHAJ, A SZÉP HOSSZÚ PÓTHAJ! "
kleopatra-pothaj.hupont.hu
► Rendeljen kerítéseket, előtetőket, virág álványokat, fémből látvány asztalokat, székeket, egyébb fém szerkezetek stb.
lakatosdiszek.hupont.hu
71. LAPOZZ AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉRE........ZITA HONLAPJA
► Tanácsok a problémáidra
lapozz.hupont.hu
72. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
nezdmegmegeri.hupont.hu
73. Tóth Kristóf
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tothkristof.hupont.hu
74. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
israelclub.hupont.hu
75. Custom Boxes
► You can use superficial fonts and graphics to create your packaging striking. Thus, Custom Boxes will repeatedly attach with others to provide your things.
custom-boxes.hupont.hu